Pontosabban felolvastam. Zsolt mellettem ült és hallgatta, ahogy olvasok. Ugyan majd 4 órát olvastam, közben meg-megálltunk átbeszélni egy-egy részt, jó élmény volt együtt elolvasni közös kedvenceink ihlette önismeretei könyvet. Mindig is állatszerető emberek voltunk, de egy ideje mindketten komolyan macskapártivá váltunk.
Akinek van, az pontosan tudja miért szereti és aki nem szereti őket az is pontosan ugyanezért nem kedveli őket. Nem műveltem ki különösebben magam a házimacskából-mert nekünk ebből van kettő- de a természet ezt az original utcai mixet is igen jól megkomponálta.
Ajánlom a könyvet mindazoknak, akiknek van egy vagy akárhány cicó otthon, hogy olvassák el, Ziggy a háromlábú cica köré szőtt önismereti fejlesztő könyvet.
Bevallom, Ziggy engem is lenyűgözött. Ziggy három lábbal teljes macskaéletet élt. Vizuális típus lévén, elképzeltem őt, ahogy egyik mellső lábának hiányában hogyan oldja meg azt a pofonegyszerű dolgot, hogy macskamód közlekedjen. Alkalmazkodó képessége, életigenlése és a semmi depó, semmi önsajnálat életigenlése lenyűgözött. Ha ezt lefordítanám magamra (jesszus), akkor én igen nehezen tudnám elképzelni, hogy könnyedén alkalmazkodjak egy ilyen helyzethez és fogyatékosságom ne éljem meg akadályozó tényezőként és ne nyávogjak null huszonnégybe, hogy milyen nehéz az életem.
Így aztán tényleg van mit tanulni ellesni a bölcs macskától. A macska bölcsessége miután elolvastam a teljes sztorit, már fogalommá vált. Az alkalmazkodás és életigenlés mintájává, követendő példává.
Családállítások alkalmával sokszor döbbentem meg, hogy egy-egy testi fogyatékosság milyen tűpontosan képes megjelenni a mezőben. Egy alkalommal például egy képviselő „a hogy érzed magad” kérdésre azzal válaszolt, hogy nem érzi a lábát, olyan mintha nem is lenne. Mire az állító kintről csendesen megjegyezte, hogy az édesapjának egy baleset miatt hiányzik a lábfeje. Nos, katartikus felismerés egy ilyen pillanatot átélni még akkor is, ha nem vagy benne az állításban csak „mozizol” kintről és belenézel egy másik ember fájdalmakkal teli életébe.
Családállatásokon a külső szemlélő, akarva akaratlanul terápiában részesül: átéli a mások gondjait, problémáit és ahogy mesterünk tanította: rájön, hogy mindenkinek vannak ’kicsinyke kis problémácskáik’. Ez nem gúnyolódás, segít elviselni a fájdalmat. A macskának nincsenek kicsinyke problémái, mert olyan magas benne az alkalmazkodóképesség, amit minden embernek kötelezően felírnék a családi viszontagságaira:receptre. Egy macskalélekkel kevesebbet sérülnénk, többször választanánk önmagunkat és mindig azt tennénk, amit szeretnénk.
Jó…. tudom. Az élet nem ilyen!-mondanátok. De a macskáé ilyen. Az ember pedig miután már megtapasztalt ezt azt az életében, talán egy tudatosabb élet-startégiával képes lehet valahol jó messze a macska pozitív életfilozófiáját minimalista stílusban utánozni.
Bevallom, hogy rengeteg nem szeretem dolgot csináltam életemben. Kezdjük például azzal, hogy jogásznak tanultam, de ha lett volna egy csepp önismeretem 27 évvel ezelőtt, akkor sosem választom ezt a szakmát! Hogy miért? Mert nem vagyok képes minden ügy mellé odaállni, nem vagyok képes a nem jó ügyeket támogatni, mert nem hiszek a puszta jogom-jogod van mentén dolgozni. Így aztán sorra nyúltam mellé a munkákkal és már elmúltam 30 éves, amikor végleg elhagytam a jogászságot és HR-es lettem. Itt aztán jóügyek mellé lehetett állni, a cseppnyi munkajog kielégítette a jog iránti szeretetemet és majd 13 évig ez egy elég jó ügy volt, ahhoz, hogy boldog legyek benne.
Aztán megint új élet: új munka, sok nehézség. Az önnmegvalósítás oly mértékben hatalmasodott el bennem, mint igény, akár a lélegzés olyan volt. Már minden áldott nap fuldokoltam. A munkahelyemen, úgy éreztem meghalok. Az alkalmazottság önmagában akadályt jelentett, hogy végre azzal foglalkozzam, amit szeretek.
Én a betűket szeretem. A szavakat. Az írást, az olvasást. Mégis eltelt 27 év, mire macskamód önmagam választottam. Kiléptem a biztonsági komfortzónámból és nem érdekelt ki mit szól hozzá, olyan erős volt a már a vágy bennem a kreatív munka iránt. Most van időm arra, hogy önmagam legyek, kiléptem abból, hogy egy gépezet része legyek, hogy eladjam az alkotó erőm és végre eljött az idő, hogy magam rendelkezzem afölött amim van. Most önmagam ura vagyok, ahogy a macskáim is önmaguk. A szabadságomnak ára is van, de mindezt összevetve elmondhatom soha ilyen jól nem voltam a bőrömben.
Aki családállítást választja lehetséges útnak a változásokhoz, az jó eszközhöz nyúl, ígérem, hogy nem fogunk csalódást okozni. Saját tapasztalatból mondom, hogy van út önmagadhoz, de az első lépéseket neked kell megtenni. Nem mondom, hogy könnyű, azt se mondom, hogy könnyek nélkül megúszod. De megéri. Válaszd önmagad. Légy macska.
