Mikor gyerek voltam, elfogadtam hogy tanáraim és anyám mind ateisták és minden kétséget kizáróan ezt a tényt megkérdőjelezhetetlenül elfogadtam. Azonban mégis motoszkált a lelkem mélyén, hogy a világegyetem nem lehet pusztán mechanikus és nehéz volt elképzelni, hogy nincs végső cél, nincs Isten és nekem nincs lelkem, egyszerűen csak működik az agyam.
Egyszer álmodtam is erről. Emlékszem, hogy egy óriási csarnokban hatalmas akváriumokat láttam. Az akváriumok tele voltak galaxisokkal, melyeket hosszú nyakú lények nézegettek kívülről. Csodás béke volt. A lényekből áradt az univerzális zene, olyan harmónia vett körül, melyet utoljára az anyaméhben éreztem. Az akváriumokban valahol mindig tűzijáték volt, összeomlott vagy született egy csillag és a lények jegyzeteltek, írogattak és úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van.
Ez a történet itt kezdődik. Először a fantázia, majd a tudat, majd a hit kapcsolódik be benne.
Ezzel az álommal tudatosult bennem a létem törékenysége, nagyszerűsége, életem rövidsége és jelentéktelensége. Ez az álom indított el először gondolatban Isten felé. Mivel én még bőven az előző rendszerben születtem, ez az út kifejezetten nemkívánatos fejlődési útvonalak közé tartozott, de engem ez cseppet se zavart. Próbáltam valahogyan kielégíteni csillapíthatatlan kíváncsiságom és nem gondoltam, hogy hitbeli falak vesznek körül. Így aztán az érdeklődés elvitt hittan oktatásra, de böngésztem a tudományos könyveket is, és kérdezgettem anyámat, hogy hogy is van ez az isten teremtette a világot dolog. Itt azért volt némi elakadás is, mert a rendkívül művelt és olvasott anyám, minden hitbeli érdeklődésemet sarkosan elutasított. Nem tudtam miért, akkor a politika szót sem ismertem. Ugyanakkor engesztelésül drága jó anyám könyveket hozott, amiket nézegethettem. Nem istenről, hanem a világegyetem működéséről. Imádtam a bolygókról, a Tejútról, az univerzumról olvasni és a képeket nézegetni. Számomra minden tudományos megállapítás egy mese volt. Honnan tudjuk mindez? És honnan is tudjuk, hogy igaz vagy sem? Minden, amit leírva találtam elbűvölt, lenyűgözött. Persze azért nem annyira, hogy tudós legyek, de annyira viszont igen, hogy kitartóan foglalkoztassa a fantáziám.
Ma is vágyom újra átélni azt az álmot. Úgy szeretném átadni, mit láttam, mit éreztem. Láttam, hogy milyen harmóniában, milyen megnyugtató módon működik az egész. Kicsit vicces, hogy az univerzumokat akváriumba rakta a fantáziám, mert azért az képtelenségnek tűnt számomra, hogy van valami aminek nincs vége! Ma már nincs jelentősége számomra, hogy hosszú vagy milyen nyaka volt annak, aki azzal a mérhetetlen szeretettel felügyelte az univerzumokat. Méghozzá azért, mert elfogadtam a létezését és már nem igénylem, hogy feltétlenül testet öltsön és kinézzen bárkinek vagy bárminek.
Hiszem, hogy azokban az akváriumokban igen jól megfér isten külső vigyázó tekintete alatt a tudomány és a spiritualitás. Nem lehet őket elválasztani, összetartoznak még akkor is, ha legalább annyira különböznek, mint ahogy a nő és a férfi. Lett egyik a másikból vagy a másik az egyikből, pont ahogy a teremtéstörténetben. Nekem még a sorrend is mindegy.
A tudomány és a spiritualitás kapcsolatáról Rupert Sheldrake írt csodás könyvet: Tudomány és spiritualitás címmel.
Megértitek, akkor mekkora örömmel rendeltem meg ezt a könyvet, hogy akkor most végre lesz magyarázat számomra is és egy gyerekkori nagy kérdőjelet végre egy határozott pont fog követhet.
Faltam a sorait. Ő is kereste az utat, ahogy én is. „Minden út Istenhez vezet.” – olvastam a könyve legelején. Ő az első olyan kutató, aki nem fogadta el az ateista alapokat, hanem folyamatosan olyan kérdéseket tett fel, amelyek igen nagy port kavartak a tudományos világban. Gondoljunk csak bele, hogy egy tudós ember azt feltételezi, hogy a tudatunk-lelkünk meghaladja az agyunkat és van a fizikai kapcsolaton túl is kapcsolat ember és ember, és ember és állat, és állat és állat között.
Ha csak nettó tudomány lenne és anyagi tudatmentes valóság, akkor a tudományos bizonyítékokkal ki kellett volna halnia a vallási hitrendszereknek.
„Az ateisták nem hisznek istenben, de erős hitük van a materializmus filozófiájában. A materialisták úgy gondolják, az egész világegyetem tudat nélküli entitás, tudattalan anyagból áll, személytelen matematikai törvények vezérlik.” „ A materialista eszme rendszerből szemlélve a vallás a babona és az irracionalitás posványa, olyan evolúciós fázist képvisel, melyet az emberiség kinőtt.” (Rupert Sheldrake: Tudomány és Spiritualitás részlet)
Kedves olvasóim! Mielőtt kiakadnátok hova is akarok ezzel eljutni, megnyugtatlak titeket, hogy nem lettem az idők során ateista. Mélyen hívő, spiritulitás és a tudomány kapcsolatát törvényesnek, elismerhetőnek tartó ember vagyok. Sőt keresztény is vagyok! Istenkapcsolatom személyes, mély megrendítő élményeken át alakult és változik mai napig. Azonban mindig is érdekelt és mindig is érdekelni fog az az alapvetés, hogy ha az emberi agyszövet tudattalan anyagból épül fel, akkor hogyan vagyunk képesek gondolkodni és érezni? A válasz olyan egyszerű is lehetne, de nem az! Számomra az a legelfogadhatóbb, hogy a tudomány és a spiritualitás pontosan ugyanazon a hat napon született, amikor isten zseniálisan megteremtette a világot, biztos vagyok benne hogy ő is elégedetten állapította meg azt is a hetedik napon, hogy ezek is egymás mellett léteznek, ki-ki hite és felfogása szerint. Hát nem gyönyörű?
Ölel benneteket spirituális testvéretek,
