Például természetesnek vesszük, hogy egészségesek vagyunk, azonban egy betegség vagy egy műtét okán igenis hálát fogunk érezni, hogy törékeny egészségünket visszaszereztük. A betegség bekövetkezésétől a gyógyulásig vezető úton fog először eszünkbe jutni, hogy milyen jó is lesz, ha ez elmúlik és akkor elkezdünk vágyakozni az egészséges állapot felé. Az egészség iránti vágyunkkal egyidőben pedig elérkezik, pontosabban megérik a helyzet a hála befogadására. A hála valamiért, ami előtte teljesen természetes volt. Amikor elrebegjük a saját kis imánkat arra vonatkozóan, hogy bekövetkezett az egészséges állapot, akkor önti el lelkünket a hála csodás érzése. Ha ezt átéljük, akkor valamiféle boldogság és elégedettség érzése is áthalad rajtunk és sokkal kerekebbnek érezzük majd az életünket.
A hála ma nem divat. Jogász vagyok alapvetően, ezért nagyon sokszor ütközöm a “jogom van hozzá”-ba a hála helyett. El is mondom miért.
Tegyük fel, elutazunk egy csodás tengerparti szállodába, kifizetjük a borsos árat a szobáért és a szolgáltatásokért, és nem érzünk hálát, hanem egyenesen elvárjuk, hogy legyen tiszta ágynemű, legyen kiváló kiszolgálás az étteremben, minőségi ételeket kapjunk, hiszen fizettünk érte.
A hála helyett ma üzletet kötünk. Eszünkbe sem jut, hogy hálásak legyünk például a finom reggeliért, amit egy szakács készített nagy gonddal jóval azelőtt, hogy mi szíveskedtünk kikászálódni a szállodai ágyból. Nem, mi egyenesen elvárjuk, hogy a pénzünkért cserébe, megkapjuk, amit akarunk.
Nos, a “jogom van” és a “hálás vagyok” érzése között sosem fogunk tudni párhuzamot vonni és leginkább azért nem, mert a kettő között semmi összefüggés nincs. A joggal való kikényszerítés, a jár nekem soha nem fog egy közös ponton találkozni a hála érzésével.
A hálát érzők mindig elégedettebbek és optimistábbak lesznek a jogukat érvényesíteni kívánók előtt. A jogom van hozzá nem feltételez pozitív gondolatmagot és nem feltétlenül hordoz pozitív értéket.
A hála mértékével azonban nem árt vigyázni. Egyfajta egyensúlyra kell törekedni, mert ha életünket egy állandó hálálkodós folyamattá alakítjuk, akkor az is destruktív hatású lesz az életünkre. Méghozzá azért, mert nem fogjuk észrevenni, hogy kik élnek vissza az érzéseinkkel.
Ugyanakkor a hálátlanság teljesen visszataszító, mert ki szeretné, ha például a gyermeke a szeretetét óriási hálátlansággal viszonozná, úgy gondolom ebben egyetemes módon kortól nemtől és mindentől függetlenül egyetértünk. Így aztán törekszünk valamiféle egyensúlyra és igenis valamiféle egyensúlyba rendezzük – mindenki a maga számára elfogadható mértékben -, hogy a hálát megfelelően beépítsük az életünkbe.
A hála rokonságot mutat a szeretettel, nagyon nehezen választható szét a kettő. Ugyanakkor abban is hasonlóságot mutatnak, hogy mindkettő manipulálható, így aztán igen érzékeny pontokon nyomhat meg gombokat a lelkünkben.
A hála nem divatos, nem trendi, de aki csak a jogait akarja érvényesíteni és sosem téved a hála ösvényére, az biztosan nem jó úton jár.
A hála régi bútordarab, a mai kor is megpróbálja valahogy újragondolni, de a jogi utak sosem lesznek megfelelőek az újrafogalmazáshoz.
A hála boldogságot, optimizmust és elégedettséget feltételez vagy ha nem feltételezi, akkor abból indul.
Légy hálás! Légy boldog! Légy optimista!
Szeretettel ölel spirituális testvéred:
