A csend ajándéka
Bizonyára te is sokszor kaptad magad azon, hogy egyszer csak elrévedtél és kikapcsolt az agyad, nem voltak gondolataid, mert jött egy stop valahonnan az elméd mélyéről, és ez a parancs blokkolta az infóáramlást és szó szerint csak néztél ki a fejedből! Ugyeee megvan ez az off állapot? Ez az off egyáltalán nem rossz érzés, ellenkezőleg úgy elmélyülnél benne, bár tudod, hogy abszolút nem tudod irányítani. Közben még pislogni is elfelejtettél! Valamelyik kedves barátod vagy munkatársad még el is húzta a kezét többször az arcod előtt, te pedig láttad mi történik, mégse tudtál reagálni! Igen, bizony mindannyiunkkal előfordult már.
Vegyük tehát sorra, hogyan alakul az életünk során a nem-tanult ösztönös, és a tanult kapcsolódási technikák életgörbéje.
Rájöttem, hogy úgy tudom ezt a legjobban leírni nektek, ha egy végtelen nyolcast képzeltek a nagybetűs életkoordináta-rendszerünkben. Csak gondoljatok bele, gyerekként nagyon jól megy ez nekünk, de fiatal felnőttként ritkaságszámba megy és igenis meg kell élni egy kort, hogy ez a végtelen nyolcas kirajzolódjon.
Gyerekként ösztönösen nem-tanult technikákkal kapcsolunk off-ra, azaz itt ösztönösen rajzoljuk a hurkot. Aztán ahogy fejlődünk és megérünk a felnőttségre, életfeladataink miatt elhagyjuk ezeket a tevékenységeket: az űrt a gyermeknevelés és a munka tölti ki, itt a hurok összehúzódik, ha eléggé rohanós életet élünk és semmire nem érünk rá, akkor ez itt egy ponttá zsugorodik. Majd amikor elkövetkezik a B oldal, újra igényünk merül fel, hogy újabb hurkot kezdjünk rajzolni, de ezt nem ösztönösen, hanem tudatosan tesszük. Igen, valahogy így rajzolódik ki ez a végtelen nyolcas.
Gyermekként még nem mert trendi, vagy valamilyen irányzat részeként kapcsolódunk belső énünkhöz. Az egész annyira ösztönös és csodás. Mikor a gyermek még öntudatlan, akkor egyszerűen alszik. Alszik és így kapcsol ki. Aztán ahogy egyre inkább felfedezi a világot, egyre több időt tölt ébren, már vannak számára is fárasztó pillanatok, amelyeket mély meditációban tölt. Figyeljük csak meg a csecsemőket, amikor rágni kezdenek, nyáladzanak és jön a foguk, micsoda elmélyült meditációban képesek a viszkető ínyüket vakarni. Koncentrálnak, a világból semmi nem létezik, csak a tárgy és a viszkető ínyük. Jó, jó ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez egy valósan mély meditatív állapot, de számtalanszor láttam a saját fiamon, hogy az istenért se lehetett ebből az állapotból kimozdítani. Stabilan tartotta magát. Csak rágott, csak rágott, csak rágott és benne maradt ebben az off állapotban.
Aztán van a rajzolós meditáció, a játék közbeni meditáció, ami szintén magával ragadó, ha szülőként volt alkalmad megfigyelni vagy emlékszel gyerekkorodból, hogy milyen sokáig egy helyben ültél és festettél vagy rajzoltál vagy játszottál valamivel. Koncentráltál. Lenyűgöztek a színek, a vonalak, a mozdulataid és nem létezett más.
Az embergyerek, fejlődése során nem tanult, hanem ösztönös meditatív technikákkal fejlődik, ösztönösen mantráz és kikapcsol a valóságból.
Mióta önálló felnőtt életemet élem, számos technikát kipróbáltam, hogy azt a bizonyos kikapcsolt kibillenthetetlen meditatív állapotot elérjem.
Fiatal lányként ez szinte soha nem sikerült elérni, a gondolataim mindig kavarogtak, nyughatatlanul gyűltek a hangok az agyamban és képtelen voltam gátat szabni a belső hangomnak, hogy végre hallgasson el. Képtelenségnek tűnt eléri egy olyan állapotba, ahol a belső hangom megszűnik létezni és elérhetem azt a gyermeki meditatív állapotot, ahol nem a gondolatok, hanem egy fókusz körül kering az agyam vagy a lelkem, hogy lazíthassak, hogy kikapcsolhassak. Az ember lányát fiatalon még vitte a vére, vitték a hormonok, vitte a szexusa és heves vérmérséklete. Aztán eltelik 20-30- év és egyszeriben minden, ami akkor nevetségesnek tűnt, hogy megkeressem a belső csendemet, hogy elmélyüljek, hogy kikapcsoljak, igen fontos és megvalósítandó életcéllá növi ki magát. Ez lenne a mai erőltetett világban az elmefitnesz vagy a lélektréning, de hívhatjuk meditációnak vagy imának, bármelyen kikapcsolást segítő támogató tevékenységnek. Mert ugye nem a neve érdekes.
Az elmefitnesz vagy lélektréning az, amivel képes vagy a tested működését befolyásolni.
Ezen alapulnak a vallások is. Szertartásokon, meditációkon olyan gyakorlatokon, ami visszavisz ebbe a nemes egyszerűségbe, egy fókuszba, egy kiegyensúlyozott egyenes világba, ami mindenkiben benne van.
Keressük és kutatjuk életünk során, sok pénzt ölünk tanfolyamokba, könyvekbe és áhítjuk, hogy a megfelelő ismerethez jussunk.
Végül beigazolódik, hogy ez is egy tanulási folyamat volt. Ösztönösen tudjuk, majd elhagyjuk valamilyen nevetségesnek tűnő kifogással, majd ha elég tapasztalatot gyűjtöttünk, újra felfedezzük. Ehhez meg kell érni, mint a fán a gyümölcsnek, kell hozzá némi őszhajszál, egy-két nevetőránc a szem köré, olvasószemüveg és még sorolhatnám.
De mi is a tanulság. Az a végtelen nyolcas, amit néhány kivételesnek tűnő ember mégis elhagy az életében, nem a jellemző fejlődési útvonal. Kevesek azok, akik nem rajzolnak felesleges köröket, hanem megtalálják az útjukat.
Önmagunkban békében lenni, önmagunkkal békében lenni nem megy erőltetett elmefitnesszel, és nem kényszeríthető ki egy workshopon egy lélektréninggel – a modern világ zaja, a mobiltelefon, a számítógép folyamatosan elvonja a lényegről a figyelmet. A csendben önmagunkkal békében levést sosem az internet hálóján fogjuk megtalálni, hanem önmagunkban kell a csendhez vezető utat megkeresni.
Próbáld ki! Tényleg!
„Hunyd be a szemedet és koncentrálj a légzésedre, hagyd, hogy a belégzés fényt vigyen a testedbe, minden kilégzéssel enyhítsd a feszültséget és engedd el. Minden kilégzéssel engedj el minden mást, és minden belégzésnél érkezz meg egyre inkább saját magadhoz, míg teljesen feltöltekezel fénnyel. Ekkor folytasd a légzést, de kezdj hangot adni, dúdolni (énekelni) és hagyd, hogy a hang olyan legyen, mint lényed belső zugait pásztázó fénysugár. Tetszés szerint válassz mantrát és nyugodtan ülve kántáld. Választhatod például az ősi tibeti mantrát, Aa szót, közben hallgasd magadat, hogy eggyé válj a hanggal, amit énekelsz. Fokozatosan hagyd, hogy a hang elhalkuljon, ülj csendben, hallgasd a hang hiányát. A hang ajándéka a csend.” (Rupert Sheldrake: Tudomány és spiritualitás részlet)
Szeretettel ölel spirituális testvéred:
